Zsuzsi, avagy hogyan kezdődött kapcsolatom a fenekeléssel.

Ősszel ismerkedtem meg Vince bloggjával, addig azt hittem, hogy egy csoda bogár vagyok a női popók ilyetén rajongásával.



Bár nekem szerencsém volt, mert pár kapcsolataimban többször találkoztam fenekelést kedvelő hölgyekkel, igaz nem sokkal, de valamennyien mély nyomot hagytak bennem.

Kezdjük az elsővel Zsuzsival, akinek a szemem látára történő elpáholása, nagyban közrejátszott az ilyen tájú érdeklődésem kialakulásában.

Miután már elmúltam 50 éves, a történet a 60-as években kezdődött, így néha egy kis magyarázó szöveget teszek bele a fiatal barátaink érdekében.

Akkoriban még nem volt természetes a fiú-lány /koedukált/ iskola. Amelybe én is jártam csak később kezdett felvenni lányokat, a mi osztályunk csak fiú volt. Lányokkal csak a játszótereken és egyéb helyeken találkoztunk. Nekem szerencsém volt, mert volt anyámnak egy barát nője, akinek volt egy velem egykorú lánya. Akibe én természetesen "fülig" szerelmes voltam. Tíz év körüliek voltunk, Zsuzsi vörös hajú, szeplős kislány volt, de formás izgató kis popsija volt, amit már többször megcsodáltam. Akkoriban a kislányok nem hordtak nagyon nadrágot, de a szép forma szoknyán, és ruhán keresztül is látszott.

A téli szünetben valamit küldött anyám a barát nőjének, amit természetesen én vittem el, hogy áthassam Zsuzsit. Ekkor történt a lebukás, és az első fenekelés a szemem látára, amely nagyban meghatározta a későbbi viszonyomat a nőkhöz. Megkérdeztem ugyanis, hogy kiolvastad a szünetre kiadott kötelező olvasmányt? Itt ismét egy kis magyarázat, akkoriban még egységes volt a tanrend, és minden iskolában, ugyanabban az időben ugyanazt tanították. A lány pironkodva vallotta be, hogy még kézbe se vette a könyvet. Ezt észrevette az anyja, és hangosan összeszidta, majd a szidás végén közölte, hogy hívja az Olga nénit, aki majd elpáholja, a mulasztó leányzót. Majd kisietett a lakásból. Zsuzsi sírva fakadt, én meg megdöbbenten álltam ott kérdeztem a zokogó lánytól, hogy mi történt? Ö a könnyei között mondott valamit, de nem volt sok idő a beszélgetésre, mert visszatért az anyja, és az emlegetett Olga néni, kézében a nádpálcával. Az idős asszony egy kedves arcú mosolygós nő volt, aki egykor apáca volt, és egy tanítórendben nevelte többek között pálcával is a kislányokat. Itt tett szert nagyfokú, pálca forgatási gyakorlatra, és páholta el az ö hozzá küldött vétkes csemetéket, többségében lányokat.

Pár szóval megvigasztalta a síró lányt, miközben Zsuzsi anyja előkészítette a fenyítő padot, amelyre majd Zsuzsi ráhasal, tehát amolyan deresként szolgált. Dermedtem álltam ott velem senki nem törődött, a szívem a torkomban dobogott. Olga néni igazi pedagógusként megvigasztalta, megsimogatta, a könnyeit nyelő, pityergő lányt, ezekkel a szavakkal: Jól van Zsuzsikám nincsen semmi baj, most kiverjük a popódat, holnap meg úgyis feküdnöd kell miatta, majd kiolvasod azt a fránya könyvet. Zsuzsi könnyeit letörülve lépett a padhoz, és kecses mozdulattal helyezte fel a testét a deresre, még mindig a szemem előtt van az a kislányos bájos kecsesség ahogy kinyújtózott, és belekapaszkodott a pad első lábába. Anyja a hasa alányúlt, és felhajtotta a szoknyáját. Felvillant fehér bugyija, és az ingerlőn domborodó félgömbjei. Amelyet megsimogatott mindkét nő, majd Olga néni a pálcához nyúlt, Zsuzsi anyja meg egy kis széken lánya előre meredő arcához ült. Olga néni kissé terpesz állásban állt a fenyítő pad oldalán. Megsuhogtatta, meghajlíttatta a pálcát, kipróbálta az ütés ívét, majd "muzsikálni kezdett" pálca, erősen csapódva Zsuzsi domborulatára. Az első pár ütést fogait összeszorítva, állta a lány, majd a levegőbe szúrt éles sikolya, innentől kezdve minden ütést hangos fájdalom közlés követte. Olga néni jó alaposan páholt, az első pár ütést a lány fenekének közepére mérte, utána a derekától haladt lefelé, nem is ütött gyorsan, hagyta a lányt, minden csapás után a fájdalom érzésének közzétételére. A kivert popó a fehér bugyin keresztül látszódóan vöröslött és megduzzadt.Számoltam az ütéseket, 15-tőt kapott Zsuzsi, amely után amikor letette a pálcát Olga néni, leborulva az anyja kezére zokogni kezdett. Pár percnyi sírás után lemászott a padról, és a visszahulló szoknyáját fenntartva tapogatta fájó fenekét, megköszönte a büntetést. Velem a lakás forgott, arra emlékszem, hogy a két nő vigasztalni kezdte a zokogó lányt, én meg egy csókolomat és szíát hebegve sietve távoztam.

Jó hogy tél volt, és az utcai hideg magamhoz térített, még soha nem tértem ilyen gyorsan haza, napokig a hatása alatt voltam, és bár régen volt mind a mai napig úgy emlékszem rá mintha tegnap láttam volna.

Ez volt tehát a kezdő lökés amely elindított a női fenekek kiverésének imádatához. Sokáig azt hittem, hogy ebben egyedül vagyok, de az élet bebizonyította, hogy ez nincs így, és főleg most az Internet világában kiderült, hogy mekkora média háttér áll mögötte. Természetesen nagy velünk szemben az elítélő megnyilatkozás, de ez nem kell, hogy minket zavarjon, hozzunk létre egy baráti társaságot akit ez érdekel, mert nekünk is van helyünk a nap alatt.

Örülök, hogy rátaláltam erre a bloggra, és ismeretlenül is köszönöm és gratulálok Vincének és társainak, hogy megörvendeztetnek ezzel sokunkat.

Köszönöm mindenkinek aki elolvasta kis írásomat.

Hepsi